Tagok
Csak az arra jogosult felhasználók szólhatnak hozzá a témához!
| » viereck | 2010.11.26. 12:50 | #127 |
Úton a legújabb KRESZ módosítás, mely szerint 2011.január 01-től a 7,5 t. össztömeg feletti tehergépjárművek - kamionok - nem előzhetnek 06 - 22 óra között autópályán , autóúton illetve osztott pályás úttesten. Mit is ír az autópályáról a szakirodalom ?"Kizárólag olyan gépjárművek, illetve gépjárműből és pótkocsiból álló járműszerelvények közlekedhetnek rajta, amelyek sík úton legalább 60 km/h sebességgel képesek haladni."Rémálmaimban már látom, hogy Kőműves Tóni a katranc 4-es ifával viszi Budapestre a felszerelést - mert ott vállalt munkát - én pedig megyek utána a kamionmentővel vontatmány nélkül. Az IFA száguld vagy 62 - vel, nekem 15 percenként telefonálnak, hogy miért kések ennyit a balesettől, de mit tehetek? Megyek én is 62 - vel. Így szépen össze szedjük magunk után a Keletről - Nyugati irányba haladó összes kamiont. Milyen szép felvonulás lesz ?! Talán még a Szegeden évenként megrendezendő kamionos találkozókat is megöli a sárga irigység. A viccet félretéve megint valaki az íróasztal mellett kitalált valami eget rengető marhaságot, mert egyszer - kétszer valamelyik kollégánk kamionnal előzött egy másikat - netán percekig - neki meg le kellett szállni a gázról. Most majd megint rajtunk röhög egész Európa! |
||
| » cabrio | 2010.10.28. 22:08 | #126 |
Szevasztok. Csak érdeklődnék, mennyi az éves tagdij az uj belépőnek? Erról nem találtam semmit. |
||
| » viereck | 2009.06.24. 14:34 | #125 |
Ez attól függ, milyen területen dolgozol . Ha nemzetköziben, akkor a Timocom az a lehetőség, ami Európa szerte elterjedt, és kifogástalanul működik. Mi 2000-től használjuk. Sajnos, most nagyon kevés a lehetőség , de ez nem a rendszer hibája, erről a gazdaság tehet. Próbálkoztunk más rendszerekkel, de drága is volt, rossz is volt, munka sem volt rajta, ráadásul körülményes volt kezelni is. A Timo sem olcsó, 356 € egy negyed évre az előfizetési díj. |
||
| » laderaum | 2009.06.18. 15:43 | #124 |
Kérdezném a kedves kollégákat, hogy milyen elektronikus fuvarbörzét használnak, ha használnak? Vagy a cég, ahol dolgoztok melyiket használja? Illetve melyik börzéről mit hallottak? Szívesen venném, ha megosztanátok a jó és rossz tapasztalatokat. Melyiknek mi az előnye, hátránya, egyáltalán melyikre lenne érdemes előfizetni. Előre is köszönöm. |
||
| » zold-fuvar | 2009.03.30. 14:35 | #123 |
Üdvözlöm a kollégákat én sem jártmerre mostanság de hátha el olvassa valaki ( fentröl ). Hálla a vezetésünknek, nincs gondunk, mivel fuvar sincs és a lizing sem ment fel csak kb 50%kot . Amit tavaj2008 -ban meg igértek azért, hogy ne sztrájoljanak a fuvarozók azt természetesen nem tartották be. A suly adó a gazdasági válságra tekintetel több lett, még mindig fizetünk az álló pótért, és a 50% raksujért. Talán mégis csak ös termelni kéne ott akor is kap támogatást hacsak földedvan, akkoris ha legelő akkor 60 e. hektáronként ha termel benne akkor 70e. net kap. Mi meg még ut dijat is fizetünk, pedig a két számjegyes ut után nekünk kellene valamit kapnunk olyan rosszak. És még eggy a red örei azért lesznek többen, hogy nost már 2 km ként alitson meg ( a minap a 81 (fő) uton fehérvártól győrig 3 kpm, 2 trafi, 2 igazoltatás) biztos kell ar a sok zsaru? |
||
| » viereck | 2009.03.06. 14:56 | #122 |
Régen jártam erre, úgy látom minden rendben van a fuvarozás terén. Nem piszkálnak minket , nem ellenőriznek minden utcasarkon (csak minden másodikon).Élünk mint hal a vízben. Erre következtettem akkor, amikor megláttam a honlapot, hogy szinte hónapokon keresztül egyetlen hozzászólás sincs. Söpörjük a problémákat a szőnyeg alá, abból nem lesz baj! |
||
| » rkpeti | 2008.10.14. 08:01 | #121 |
Nagyon sok féle járműkövető rendszert láttam. Akinek van tapasztalata, kérem ossza meg velem. Köszönöm. |
||
| » nulldebit | 2008.09.12. 10:52 | #120 |
Csak egy rövid gondolat arra, hogy folyamatosan a fuvarozókat szidják a dugók és balesetek miatt.Egy német kamion hátulján láttam a következőt elég nagy betűkkel írva. "Igaz, hogy lassú vagyok, de ha nem lennék, üres lenne a hűtőd"Nagyon találó, csak sajnos kevés helyen látni. |
||
| » nulldebit | 2008.09.12. 10:49 | #119 |
Tisztelt Fórumozók!Végre itt a szeptember és ahogy jó apám mondta, "vége a nyomornak"A lehetőség a rendszeres Uniós munkára továbbra is áll. Amennyiben valakinek van szabad kapacitása, kérem keressen meg a nulldebit@nulldebit.eu Mail címen. A kínálat bőséges, ezért itt nem tudom leírni, de E-Mailen minden kedves érdeklődőt tájékoztatok. |
||
| » retineaniko | 2008.07.06. 17:24 | #118 |
Kérem küldjék meg címemre a tagsági azonosítómat. Név: Réti-Nagy László email: retineaniko@freemail.hu |
||
| » zold-fuvar | 2008.06.25. 16:46 | #117 |
Tisztelt kollégák!!Ajállom figyelmetekbe a hír tv müsorában elhagzottakat (www.mkfe.hu ) megnézhetö. Rögtön ki nyilt a bicska a zsebemben. Egyetemi docens létére azt sem tudja mire való a teherautó.Kérdem én ezek mind gyalog járnak? 500 Miliárdot tesz az ágazat a költség vetésbe mégsem jó. Ki fizetia levegö munka csoportot miböl tartják fent magukat? Bocs de teljesen ki készültem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! |
||
| » domanits | 2008.05.15. 18:48 | #116 |
Kérem küldjék meg e-mail cimemre a tagsági azonositómat.domanits@citromail.hu előre is köszi |
||
| » fricimento | 2008.04.29. 19:13 | #115 |
Tisztelt FUVOSZ!Kérem küldjék el E-mail-címemre a tagsági azonosítómat!Köszönettel. Varga Ferenc E-mail cimem:fricimento@freemail.hu |
||
| » Dovák Zoltán | 2008.03.31. 18:05 | #114 |
Tisztelt FUVOSZ!Kérem küldjék el E-mail-címemre a tagsági azonosítómat!Köszönettel: Dovák Zoltán dovakzoli@freemail.hu |
||
| » zold-fuvar | 2008.03.29. 19:39 | #113 |
T kollégák nem elég az, hogy a gazdaságot meg ültették. Mostanra arra jutotunk béresei vagyunk az EUnak, nincs elég bajunk még a magyarnak a magyar lett a legföbb ellensége. Idézném tanult kollégám "embernek maradni" sajna el felejthetjük. A lényeg a költségvetési bevétel MINDEN ÁRON. AKKOR MI VAN HA NINCS PL. 400000 mert vagyunk így egy páran csak monjuk 30 napos fizetési idö után lessz létegyük fel az áru romlandó? Szóval mivel a véleménym az nekemis belevan írva a sorok közé, csk azt szeretném Ha t szervet a tiltott parkolásért mondjuk 2000 ft hejett 150000 ft-re büntetnék. |
||
| » viereck | 2008.03.27. 07:40 | #112 |
Kinek mi a véleménye a következőről: " ......a tachográf indulást megelőző üzembehelyezésére és üzemeltetésére vonatkozó szabályok megsértése miatt az 57/2007.(III 31.)Korm.rendelet 5 §.4.táblázat 2.sorában meghatározott 400.000,- Ft azaz négyszázezer forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezem, továbbá 1 db adatrögzítő lapot átvételi elismervény kiállítása mellett bevonok. A megállapított közigazgatási bírságot köteles a határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül készpénz átutalási megbízással, vagy a 62100KB8000076 tételszámra hivatkozással a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, 100230002-01454062 számú számlájára történő megfizetéssel teljesíteni." Ez után sablon szöveg, majd :"Amennyiben a fizetési kötelezettségéneknem tesz eleget, úgy az elsőfokú hatósága pénzfizetési kötelezettség végrehajtása iránt az adózás rendjéről szóló 2003.évi XCII.törvény alapján intézkedik.A Vámhatóság a járművet a közigazgatási bírság megfizetéséig visszatartja.A jármű a kiszabott közigazgatási bírság megfizetéséig az okmányainak külön elismervény szerinti elvételével visszatartásra kerül.A jármű köteles az elismervényen megjelölt helyen várakozni. Aki newm értené, hogy miről van szó : A gépkocsivezető "huncutkodott " a tachográffal, ellenőrízték, megbukott ! Beismerte, gondolta, majd megbírságolják vagy 100.000 ft-ra, amit nyöghet vagy 2 hónapon keresztül, mert ugye még élni is kellene valamiből. Igen ám, de a bírság ott a helyszínen kiszabásra került, és mint ahogy látszik, egy kicsit többre sikeredett a 100-nál. 400 lett. Még ez is érthető, mert a jelenlegi törvény (melyről meg van a külön bejáratú véleményem) így rendelkezik. Határozat sofőr kézben, olvasva közel jutás az agyvérzéshez- infarktushoz, nem beszélve a feleség hargjáról, de még nincs vége! Álljon be egy parkolóba, fuvarokmányok a vámosnál és a szöveg . Itt a helyszínen kell fizetni, csak akkor lesz fuvarokmány vissza, ha kp-ben ki van fizetve a 400.000! Sofőr izzad, a minuszok ellenére verejtékezik, mondja, hogy két holland lerakója van, és nem fogja elérni őket, mert még azt kell előbb kideríteni, hogy honnan fog pénzt kérni, ha kapott, még azt ide is kell hozni, a bankok zárva stb. Telefon a górénak, annak sincs 300 km-re a helyszíntől azonnal a zsebbe 400.000, de elindul a szervezés! Kér kölcsön innen onnan munkaidőn túl lévén, majd vissza kerül a kölcsön, ha nyit a bank. Amikor ez megvan, indul a Román határtól az M 1 irányába, Komárom térségébe. Nem kell ecsetelnem, de az atrakcióhoz idő kell. Végül megoldódik a dolog, bírság fizetve, a góré autója a parkolóba marad, négy kézben indulás Hollandiába, nehogy kötbér legyen. Hogy miért került fel ez az írás ide ? Ami a határozatban olvasható: ide utalni, oda csekken befizetni, fellebbezni meg ilyenek ! Tisztelt kollégáim, szerintem a fuvaros teljesen hülyének van nézve. Minden féle lehetőségről ír, mit hogyan lehet majd leróni, de ezek ellenére vissza tartja a kamiont, készpénzben kéri a bírságot, amikor több féle fizetési lehetőség is van, melyet még a határozatában le is ír! Minek sorolja fel ezeket a lehetőségeket, amikor már a kiszabott bírságot ki is fizették ? Azért, mert a kes az kes ! Hogy van más lehetőség is? Mert ha egy külföldivel ezt csinálja megértem, ugyanis attól a büdös életben nem fogja behajtani ! De a magyartól ! Már WC papírt sem kapunk ha nem visszük az igazolást a vámtól az adótól meg a sóhivatalból, hogy nincs tartozásunk. Akkor minek ez a cirkusz ? A külföldi ilyen fajta szankció alkalmazása során elkezdi emlegetni a konzult, a hatóság pedig vajon mit tesz ? Válasz a fantáziákra van bízva !! |
||
| » zold-fuvar | 2008.03.21. 14:50 | #111 |
viereck sajnos én is láttam rögtön írtam egy mailt a tv1-nek reméllem a holtankoljak.hu reagáll.Szólítgatom a fötitkárt de................ majd ezis olyan lesz mint ahogy Feri mondta " had tüntessenek majd meg unják és haza mennek" sajnos mi nem MG termelök vagyunk nekünk mindig kell dolgozni nincs holt idö demonstrálni. |
||
| » viereck | 2008.03.21. 09:45 | #110 |
Az egyik ismerősöm látta a hétfő esti TV Ügyvédje c.műsort . Abban az üzemanyag árának összetételéről nyilatkozó úriember azt mondta többek között, hogy a magyar fuvarozók visszakapják a jövedéki adótartalom x százalékát . Nem akartam elhinni, utánna néztem, valóban ezt mondta. A kérdésem: akkor én miért nem kaptam - kapom vissza ? A véleményem : hogy állhat ki egy ilyen műsorba nyilatkozji, ha nem készült fel arra, hogy ki mit kap vissza , kinek mi jár. Nekünk csak a szánk! |
||
| » viereck | 2008.03.21. 06:53 | #109 |
Azt mondják FENT !!! "A FUVAROZÁS A PÉNZES EMBEREK SPORTJA , MERT EZEKBŐL A SZAR FUVARDÍJAKBÓL - MELYET SOKSZOR KI SEM FIZETNEK - MÉGIS MEGFINANSZÍROZZÁK VALAHOGY A KÖVETKEZŐT!" (idézet egy nagy embertől) |
||
| » TRUCKMAN | 2008.03.20. 18:49 | #108 |
Üdvözlök minden kollégát/kolleginát!Felháborítónak tartom ezt a 12t-korlátozást, BUD.-területén! Most kezdek szembesülni azzal a ténnyel, hogy mennyire is változik az útvonaltervezetem, hogy látom a tiltó táblákat! Az idő, nállunk pénz! Kerülnünk kell km-meket, az mind csúszás, mi sajnos sietséghez vezet! Ami bajjal jár általában. Nem inkább a sok szgk-s nyugdíjas mamit, papit, egyszóval a személygépkocsikat kellene szabályozni? Csak nézzünk a parkolókra! 10-6 puszta kényelmi okok miatt közlekedik konzervdobozzal, holott ezt akár tömegközlekedsi eszközökkel is megtehetnék! Nem jókedvemből megyek be a városba, hanem a munkám végzem! Miért kell minket tgk-vezetőket/fuvarozókat/vállalkozásokat szop@tni? Tisztább levegő lesz, meg efféle? Áhh! Dehogy is... Érdekvédelmi szervezetek? Azokról is megvan a véleményem! Csodát várnak ettől a rendelettől majd? Tudhatnák, a Földön csodák nincsek!Mindenkinek balesetmentes közlekedést, jó pihenést kívánok! |
||