Híreink

A repülőterek és a határátkelők kivételével változik az ügyintézés a NAV bizonyos igazgatóságainál január 26-án, pénteken. Ekkor ünneplik a Nemzetközi Vámnapot.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. CXXII. törvény a szervezet hivatásos állományú tagjai számára a Nemzetközi Vámnapot munkaszüneti napnak minősítette, így – a repülőterek és a határátkelők kivételével – a megyei adó- és vámigazgatóságok vám- és pénzügyőri területén, valamint a regionális bűnügyi igazgatóságokon csak ügyeletet tartanak.
A NAV ezúton kéri az ügyfelek megértését, valamint azt, hogy a Nemzetközi Vámnapon – a lehetőségekhez mérten – csak sürgős ügyekben forduljanak vám- és pénzügyőri jellegű ügyekkel az igazgatóságokhoz.
A Nemzetközi Vámnap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóügyekkel foglalkozó szakterületének munkarendjét nem érinti.
Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Tájékoztatjuk a FUVOSZ Tisztelt Tagjait, és Ügyfeleit, hogy a csepeli iroda 2018. január 10-től 2018. január 12-ig rendezvény miatt ZÁRVA TART és kizárólag csak a fuvosz@fuvosz.com e-mail címen érhető el ügyeleti jelleggel.
Szíves türelmüket és megértésüket ezúton is köszönjük!

Tájékoztatjuk a FUVOSZ Tisztelt Tagjait, és Ügyfeleit, hogy a csepeli iroda 2017.12.27-től 2018.01.03-ig ZÁRVA TART és kizárólag csak a fuvosz@fuvosz.com e-mail címen érhető el ügyeleti jelleggel.
Mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Eredményes, Balesetmentes Új Évet Kívánunk!
A FUVOSZ Elnöksége és Munkatársai

A Magyar Posta Zrt. (1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6.) a továbbiakban MP vagy Ajánlatkérő, nyílt társasági eljárást hirdet a MP Zrt. számára a Műszaki leírás, az Ajánlati felhívás és a csatolt fuvarozási keretszerződés-tervezetben meghatározott szerint fuvarozási feladatok ellátására a MP egyetemes postai szolgáltatásainak nyújtásában, továbbá a nem postai küldeményeknek minősülő küldemények, csomagok elszállításában. A feladat további részletes meghatározását az Ajánlati Felhívás tartalmazza.
Az ajánlattételi határidő: 2017. december 19. 13 óra
Az „Alvállalkozói szállítási kapacitás igénybevétele Budapesten/Vidéken” tárgyú nyílt eljárás hirdetménye az alábbi linken érhető el:
https://www.posta.hu/static/internet/download/av_szallitasi_kapacitas_bpvidek_
20171205.pdf

Tisztelt taxiban használt pénztárgép tulajdonos, üzemeltető (felhasználó)!
A szakmai szervezetek (FUVOSZ, Kamara, OTSZ) számos képviseltjük kérésére szeretnék elérni, hogy a használatban lévő gépek garanciális ideje meghosszabbításra kerüljön. Sajnos a jogalkotó felé nem tudunk tényszámokat felmutatni a meghibásodásokról, mivel a javítókat és a NAV-ot, Titoktartási Szerződés, illetve az Adatvédelmi Tv. köti az információk kiadásáról. Ezért kénytelenek vagyunk ezt az utat választani, hogy valós adatain és érveink legyenek.
Kérjük, hogy az alábbi adatok megadásával segítse a kitűzött cél elérését.
A kérdőív letölthető az alábbi linkről:
www.fuvosz.com/adat/kepek/hireink/letoltheto/taxis kerdoiv.docx
Segítségüket előre is köszönjük!